Rss

Archives for : november2018

Mire figyeljünk költöztetés árajánlatkérésénél?

Nem minden költöztetés végződik jól. előfordulhatnak problémák, viták. Most nem a bútorok sérüléséről beszélek, mert arról (általában) a költöztető tehet. Arra szeretnék kitérni, hogy ha a költöztető nem kap meg minden információt a szállítandó dolgokról, és a költöztetés körülményeiről, akkor joggal emelhet az áron. Tisztázzunk egy két dolgot: a zongora az elég nagy, és nehéz, az nem a “jajj, hát el is felejtettem” kategória. Ha az egyszintes ház egy domboldalon van, ahova 50 – 100 lépcsőfok vezet fel,akkor az a költöztetőnek nem földszint! Hiába nincs emelet a házban, de a lépcső, az lépcső, mindegy hol van. Ez a helyzet a magasföldszinttel is, meg az első emelet “helyén” lévő félemelettel is. Az a bútor, ami a terjedelme miatt csak lapra szerelve került be a házba, az úgy is fog kimenni onnan. Igen, ezt is közölni kell a költöztető céggel. Az elhallgatásnak sosincs jó vége, bármelyik fél is próbál “titkolózni”. Meg semmi értelme sincs, mert a költöztetés napján úgyis kiderül minden.

Tehát a költöztetés, bútorszállítás előtt nem árt néhány dolgot tisztázni a későbbi konfliktusok elkerülésének érdekében.

Amire szükségem van költöztetés árajánlatkérésnél

– pontos címek
– emelet és lift használat megadásával
– milyen közel lehet megállni a bejárathoz
– kell-e bútort szerelni, leengedni például a teraszról
– van-e túlsúlyos bútor, zongora
– pontos leírás a szállítandó ingóságokról
– hány rakodó kell

Továbbá az esetleges büntetéseket (gyorshajtás, parkolás, túlsúly, hétvégi korlátozás) ki fizeti. Mennyi ideig tart a költözés. Ez akkor nagyon fontos ha a költöztetés külföldre vagy külföldről történik. Egyéb költségek (autópálya/alagút díj, kompjegy ára, szállás, vám) kit terhelnek. Ezeket a dolgokat fontos letisztázni már árajánlatkéréskor. Sajnos sokan ezt nem teszik meg, és ebből később komoly viták alakulnak ki.

A költöztetést végző teherautó

Van még valami, amire a legtöbben nem figyelnek. Ez pedig a teherautó, amivel a költöztetést végzik. Az egyik fő probléma, hogy a teherautó nem fér be a kapun, az utcába, nem tud befordulni, mert nincs elég hely. De az is előfordulhat, hogy az utcában, városban össztömeg korlátozás miatt nem mehet be a teherautó. Erre is nagyon kell figyelni! Például egy 7,5 tonna össztömegű teherautó elindul egy nemzetközi költöztetésre, Münchenbe, és a címre nem hajthat be. De ez előfordulhat 3,5 tonna össztömegű teherautók esetében is. Ezért is kell mindig a pontos címet megadni, mert a költöztető elvileg itthon utána tud nézni, hogy behajthat-e a teherautó az adott címre.

Költöztetés, nemzetközi költöztetés velünk

Nálunk nem érik kellemetlenségek, mi mindent tisztázunk még a legelején. Néhány doboztól, vagy pár lépcsőfoktól még nem változnak az árak, de egy zongora vagy egy három ajtós antik szekrény már növeli a költségeket. Munkáink (költöztetés, fuvarozás) során bejártuk Magyarországot és Európát. Kellő tapasztalattal rendelkezünk egy belföldi és nemzetközi költöztetés, áruszállítás zökkenőmentes lebonyolításához. Kérjen árajánlatot és nem fog csalódni. Nagy Endre – Belföldi és nemzetközi költöztető: 0620/580-8538